TÖRÖKORSZÁG WAG 97 siklóernyős szemmel

(Második, javított/?/ próbálkozás)

Már a kijutás sem volt egyszerű. A válogatás körüli bonyodalmakat tetézte, hogy az indulás előtt visszalépett egyetlen szponzorunk, aki a buszt biztosította volna. Szerencsére a Malév segítségünkre sietett így átjutottunk Ázsiába.

Pammukale, ahol a versenyrendezőség központja volt, szikrázó napsütéssel, és hihetetlen mennyiségű porral fogadott. 2 óra buszozás után jutottunk fel a 26oom magas starthelyre, Honazra. Megdöbbentő kilátás, hatalmas földgyaluval egyengetett starthely, (később szőnyeggel fedték le egy kis részét) illemhelyek, büfé, ballasztvíz tartály, sőt még kedvezményes telefon is várta a versenyzőket, na meg a POR.

Edzésnapunkon nem volt feladat, így megpróbáltunk visszarepülni a szállodánkhoz. A nagyon erős völgyszél (40-50km) miatt ez senkinek sem sikerült. Én először repültem ilyen nagyon erős, nagyon turbulens völgyszélben, elmondhatom, nem volt móka és kacagás. Az 5-7-os emeléseket, ugyanilyen merülések követték, így folyamatosan lifteztünk, a rosszullét határáig. A leszállás sem volt egyszerű, tolatva. Én rosszabbra számítottam az itthon mesélt rémtörténetek után, így bizakodva vártam a versenyt. Az edzésnap jó lett volna még arra is, hogy a közös taktikát, az egymást segítő együttrepülést kidolgozzuk, kipróbáljuk, de sajnos az utólag, a válogatotton kívül nevező versenyzőknél vagy nem volt, vagy rossz volt a rádió (Simonics, Forgó). A 2ó buszozás a starthelyre minden nap, nem volt eseménymentes, hiszen végighallgathattuk a "tapasztaltakat" akik a hasonló körülmények között szerencsétlenül járt versenyzők történeteit mesélték el, így a startkor már eléggé meg voltunk félemlítve, még akkor is, ha próbáltuk a hallottakat figyelmen kívül hagyni. Más alkalommal meg a kijutás, a válogatásról folyt az oda nem illő vita, ahelyett, hogy a versenynapra koncentráltunk volna. Szerencsére az első napi verseny mindenre rácáfolt. Nagyon nyugodt, "esti gyogyó"-nak beillő időben, 3ooom-e magasságban repültünk majdnem a célig. Simonics a 4 én a 6 és a többiek 20-on belül zárták a napot. Szóval a "titánokat" is meg lehet verni. Nekik a középszintű hegységek, és fennsíkok közötti repülés nem igazán feküdt. A hideg zuhany másnap jött, amikor kiderült, hogy a második fordulópont fotóm nem sikerült. Az érdekes az volt a dologban, hogy ugyanannyi pontot kaptam, mint az, aki a megnyitó ünnepség negatívját adta le tévedésből. Nem volt jó így nekiindulni a következő versenynapnak.

Az idő labilisra változott, a szél elfújt a starthely előtt, és maga a start, horror! Egyéni időmérés egyenkénti startolás 14o pilóta. Volt kavarodás. A kiterített ernyőmön átstartolt valaki, elszakítva belépo zsinórjaimat, és mire sikerült kicserélnem azokat az időből már csak egy lesiklásra tellett. A harmadik napon szerencsétlenül járt egy Ukrán pilóta. 2o%-os csukással földig spirálozott, egyelőre érthetetlen okból. Nehéz szívvel álltunk a starthoz. A rossz startkörülmények miatt zúgolódókra tekintettel végre air starttal indították a következo napot, de az ablakot olyan késon nyitották ki, hogy akik nem tudtak a legelején kiemelkedni még a startjelig sem jutottak el. Ismét az erőszakosaknak volt előnyük. Az idő nagyon alattomosra változott. Repültél akár 1órát is minden rántás, csukódás nélkül, aztán egyszer csak eltűnt a fejed felől az ernyőd, és jött a zuhanás 200-300m. Megkapó, de nagyon ijesztő látvány volt a mellettünk emelkedő számtalan porördög. Nem volt kellemes, amikor egy ilyen elkapta az ernyőt. Többen, közöttük egy magyar (Beliczay András) is mentoernyőt nyitott. A nagyon megerősödő szélben mi még versenyeztünk, a sárkányosoknak törölték a napot. Jókor jött a pihenőnap.

Már nagyon elfáradtunk pszichikailag, legalábbis azok, akik nem szokták a nemzetközi versenyzést, a sok versenynapot. Pihenésképpen a "Kék lagúna" forgatási helyszínére buszoztunk kivételesen 6óra alatt, de megérte. 2000m szintkülönbség, szikrázó napsütés, a filmnél is szebb táj. A várt pihentető "gyogyó" helyett lee oldali, turbulens termikben kiemelkedés, majd jön a rég nem látott felhő. A repülést rövidre fogva, inkább a hihetetlenül kék tengernek adózva áztattuk magunkat. A pihenőnap (?) után újult erővel vetettük magunkat a versenyzésbe, de az idő nem kegyelmezett. Borzalmas volt úgy repülni, hogy egyszer csak eltunik mellőled, előled, mögüled valaki, és csak több száz méterrel lejjebb tudja rendezni az ernyőt. Velem is megtörtént. 3200m-en repültem, amikor kiszálltam a termikből. Egyszer csak csend, megszűnik a szélzaj, jobb oldal, baloldal csukódik, és hanyatt estem, majd jön a rock and roll, 200 méteren át. Olyan magasan ki törődik ilyesmivel. Azonban, az élmény nem múlt el nyomtalanul. Közben a csúcspilóták is felfigyeltek csapatunk fiatal tehetségeire. A volt világbajnok, a zárkózott, köszönésünket sem fogadó Stiegler, szóba elegyedett az azonos ernyővel (UP ESCAPE) repülő Beliczay Koppánnyal, miután egy közös termikben letekerte a magyar. Sokan megkeresték Beliczay Andrást, aki a mezőny legfiatalabbja volt, pláne miután megtudták, hogy a mentőernyős, protektor törő zuhanása után is folytatja a versenyt. Közben újabb balesetek történtek. Gerinc törött két helyen, bokatörés miatt ment haza egy amerikai pilótanő, és nyíltak a mentőernyők.(Még szerencse, hogy ezt az időt egyesek nyugodtnak, turbulencia mentesnek tartják.) Irigykedve néztem közben a franciákat, akik minden futam előtt, összeülve értékelték a feladatot, segítve egymást tapasztalataikkal, megbeszélve a napi taktikát. A hatodik versenynapon ismét estem a fent leírtak szerint, csak a kezdőmagasság itt 3oom volt. Szörnyű volt zuhanni a sziklák felé, pont ott, ahol a szegény ukrán is meghalt. Kb 1oom-en rendeződött az ernyő, és én úgy döntöttem, hogy feladom, nem kockáztatok tovább. Fület csuktam, és leszálltam. Elhatározásomat csak erősítette az otthoni családi problémám, mely sietette a hazautazásomat. Még így is nagyobbat repültem a világelsők közé tartozó Holzmullernél, ami természetesen nem az én érdemem, de bizonyítja a verhetőségüket. Az utolsó versenynapon nem startoltam, de a verseny elején még ott voltam. Láttam, a sok rémtörténet, ijesztgetés beérett versenyzőinknél. Beliczayék, és Barna Feri is " igyekezett" minél később startolni, miközben lassan, cirus árnyékolta le a napot, így aki későn indult örülhetett, ha lejtőzhetett egy kicsit. Ezen a napon nagy magyar siker született, mivel az általa "birka nap"-nak nevezett versenynapot Forgó nyerte, ezzel bizonyítva, hogy több önbizalommal ott lenne a helyünk az élmezőnyben. Ezt írom azért is, mert Simonics napot nyerhetett volna célba érkezéssel, ha bízik önmagában, és nem várja be a többieket, akik a végsiklásban megelőzve őt, elvették a biztos elsőségét. Nagyon sajnálom, hogy élversenyzőnk, és a hozzá tartozó pilóták ilyen pesszimistán állnak a versenyzéshez. Így komoly eredményeket nem lehet elérni. A menőket tisztelni kell, de csak addig, amíg nem megy a versenyeredmény kárára. Az utolsó repülőnapon zivatart jeleztek, ennek ellenére a mezőnyt elstartoltatták, de szerencsére időben lefújták a futamot. Ezen a napon is történt komoly baleset. A nagyon tapasztalt, világelsők közé tartozó TESZT pilóta Blinkeby, 70m esés után törte csípojét, lábát, arcát. Szerencsére több repülésre alkalmas idő nem volt.

Összegezve: ha valaki a verseny előtt azt mondja, hogy versenyzőm a 25. helyet fogja elérni, nem hiszek neki. Az első versenynap után már bizakodtam a jó eredményben. Tapasztalatlan versenyzőink nagyon jó helyezéseket értek el. Igaz, még jobbat is elérhettek volna, ha a teljes csapatban megvan az összetartás, vagy csak az eredetileg kitűzött csapat utazik. Igaz akkor kiderült volna, hogy a sportágat kisajátítani akarókon kívül más is tud eredményt elérni.

Kiemelném Beliczay Koppányt, aki élete első nemzetközi versenyén 25 lett, ráadásul, az utolsó versenynapig vezetett a magyarok közül. Forgó Szilárd, mint cikkében írta, nem hisz saját fejlődésében. Akkor viszont nincs helye a nemzeti válogatottban. Kár érte, mert nagyon jó versenyző lehetne, technikája, szorgalma, anyagi háttere (szülői segítség) is megvan. Barna Feri első nemzetközi versenyén, kiegyensúlyozottan, jól szerepelt. Nagy kár az utolsó napi nulláért. Beliczay Andrásról már korábban mindent leírtam. Ha szorgalma megegyezik majd tehetségével, nagy versenyző válhat belőle. Simonics Péter 19.helyezése nagy fegyvertény. Bizonyítja, hogy ott lehet a helyünk a nemzetközi élmezőnyben. Én a balszerencsés, sikertelen versenyzésem ellenére is eredményesnek tartom részvételemet. Rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb, amit igyekszem versenyzőimnek, és az érdeklődőknek átadni. Csapatvezetőnk Beliczay Árpád, nem egyszerű feladatot vállalt, amikor elfogadta a két csapat vezetését, ráadásul saját költségen. Had köszönjem meg neki a sok segítséget.

A rendezés messze a verseny színvonala, értéke alatt volt. Az érthetetlen egyéni startolás, a késői airstart ablaknyitás, nem biztosított egyenlő feltételeket a versenyzőknek. A startkor uralkodó káosz nem tartozik a legszebb emlékeim közé. A rendezők eljöhettek volna Egerbe, megnézni, hogyan kell kis helyen ennyi versenyzőt kezelni. A meteorológiai előrejelzések, és eligazítások a magas technikai színvonal ellenére is a hazai jóslásra emlékeztettek, szinte soha sem találták el a valóságot.

Remélem a négy év múlva megrendezendő világjátékokon is hasonló, ha nem jobb, eredményeket fognak elérni a magyar versenyzők.

Gombóc Artúr

<--- Előző

Cikkek

Következő --->