Siklóernyő sztori

Itt van a tavasz, itt van újra, szép mint mindig énnekem. - Nem biztos, hogy jó az idézet, de nagyon igaz. Végre abba lehet hagyni a nagyon fárasztó snowboardozást, a következő szezonra marad a carvingtechnika tökéletesítése. A nap erőszakosan hív, hogy kerüljünk közelebb egymáshoz. Karját kitárja felém, ellenállhatatlanul vonz. Megyek. Mit megyek, repülök. Elő, a már szinte elfeledett siklóernyőmmel, és irány Ó-Buda, hiszen ÉK-i szél fúj. Gyors terítés, milyen jó, hogy nem vitorlázó repülök, így nem kell hatalmas "vasat" toligálni, várni a csörlésre, vagy a vontató repülőre, még cipekednem sem kell annyit mint a sárkányosoknak, csak ki a repülőmet a hátizsákból, magamra veszem a beülőt, vagyis a "székemet". Belehúzok a hevederekbe. Ernyőm felemelkedik és már repít is fölfelé. Emelő légáramlatot, termiket találok abban körözve közeledem kedvesemhez. Kicsit ráz az idő, de még barátságos. Alattam a főváros csodálatos térképszerő látványa. Előttem Farkashegy, a vitorlázó repülés bölcsője. Az irány jó, gyerünk.

Nagyon magasan vagyok. A vitorlások nem emelkednek idáig. Csak iskoláznak. Apró hangyák rohangásznak a reptéren. Vicc az agyamban- két ejtőernyős zuhan, ez egyik - látod ott lent azokat a hangyákat, olyanok mint az emberek, mire a másik, nyissál, azok tényleg emberek. Vigyorgok magamban, és közben rámcsap egy alattomos légörvény, turbulencia. Elmegy az egyik oldal, becsukódik. Ezt az érzést csak mi, siklóernyősök ismerjük. Nálunk ez teljesen természetes. Néhány gyors mozdulat és rendeződik az ernyő. Más repülőnél ilyenkor már lehet is ugrani, vagy imádkozni. Adrenalin azért a fülembe dobol. Lehet, hogy ezért is csinálomő A közelben a "MESTER" teker, ragadozó madár köröz. Mellé repülök, és már emelkedem is. Vijjogva fogadja a jövevényt, nem zavartatja magát, nem fél tőlem. Már én sem tőle. A Zöldeknek kéne látni ezt az egyetértés, biztos nem állítanák tovább, hogy mi zavarjuk őket. A termik tetejére értünk. Kicsit lenézően köszön el tőlem, és távozik. Sokkal gyorsabb nálam, nem érem utól, pedig de jó lenne még együtt repülni, tanulni a több millió éves tapasztalatából. Szerelmem tárgya közben egyre hanyatlik, a horizont felé közeledik. Simogató meleg karjai kihűlőben. Mondhatnám rettenetesen hideg kezd lenni. Emelések is megszűnőben, hiszen nincs ki táplálja. Mivel fent még nem maradt senki, így én is leszállni készülődöm. Alattam kis település, focipálya, meccs. Jó leszálló lesz. Lekiabálok - bíró spori, fújjon időt. Tekergeti a fejét rendesen amíg meglát. Aztán sípszó. Én le. Megköszönöm a technikai szünetet, hajlongok színpadiasan, mert morcosak a falu bikái, de a jányok lesnek. (Repülnék én másért is?)

Jó volt repülni, ma is nagyon jó volt repülni, rettenetesen jó volt repülni. Mindig enyém ez az érzés, hiszen átéltem a végtelen szabadságot, a HARMADIK DIMENZIÓban.

Gombóc Artúr

<--- Előző

Cikkek

Következő --->